Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Végigjátszás

LOS SANTOS.R.A.S.H. - GRAY IMPORTS

 
BIG SMOKE
A családi házba belépve előtörnek az emlékeink, a felkavart érzelmeket a minket betörőnek néző és emiatt a konyhából baseballütővel ránktörő nagydarab tesó zavarja meg. Szerencsére időben felismer minket, mint ahogy mi is felismerjük őt: Big Smoke személyesen! A család többi tagja a temetésen vesz részt éppen, így Smoke elvisz minket oda.

 
SWEET & KENDL
A sírnál találkozunk a húgunkkal, Kendllel és Sweet bátyánkkal, valamint másik régi haverunk, Ryder is bemutatkozik. Sweet eléggé ingerült, a feszültséget Kendl próbálja enyhíteni, de Sweet vele is vitatkozni kezd. Végül elindulunk haza. A temető kapujánál azonban felbukkan egy Ballas autó, amelyből szeretett ellenségeink pisztollyal mutogatnak ránk.
Pattanjunk fel a biciklire és kövessük Sweetet és Rydert. A bandatagok követnek az autóval, és hamar utolérnek minket, ezért érdemes szűkebb helyeken haladni és szlalomozni, hátha fennakadnak valamiben. A mulhollandi csomópont alatti parkolóhoz érve Sweet azt tanácsolja, hogy váljunk szét, úgyhogy innentől kezdve Rydert kövessük. Nem kell sietni, a lényeg az, hogy érjünk el a házunkig épségben.


RYDER - RYDER
Ryder cimboránkat érdekli, hogy milyen volt Liberty City és hogy megtanultunk-e végre normálisan autót vezetni, emellett még a hajviseletünket is kritizálja. Hajtsunk hát a közelben lévő borbélyhoz (Reece's Facial Salon), majd lépjünk be az ajtón. Pénzünk alig van, egyelőre megteszi a legolcsóbb hajvágás is. Ha készen vagyunk, Ryder az autónak támaszkodva elmondja, hogy csípi a szemét a szemközti pizzabár tulajdonosa, mert lefestette az Orange Grove Families, azaz a mi bandánk graffitijét. A testalkatunkat illető megjegyzés után menjünk be a pizzázóba és a pultnál vegyünk valamilyen ennivalót. Még le sem nyeljük az utolsó falatot, amikor egy alacsony, maszkos fazon bejön és fegyverrel a kezében a bevételt követeli a személyzettől. Valahonnan ismerős ez az alak... A tulajdonos is felismerte Rydert, aki úgy látszik nem először próbálkozik ezen a helyen, ezért jutalomképpen elmenekülhetünk a shotgun elől. Szálljunk be a kocsiba és menjünk haza. Ha nincsen komolyabb fegyvered, akkor a kocsival el is ütheted az üldözőt, így lesz egy sörétes puskád ingyen.


RYDER - CLEANING THE HOOD
A banda romokban hever, az OGF már nem az, ami öt évvel ezelőtt volt. Ryderrel meglátogatjuk az egyik régi, oszlopos tagot, B-Dupot, de a saját lakásában rabszolgaként dolgozó, drogon tengődő egyént látva úgy döntünk, hogy megtisztítjuk a területünket az anyagterítőktől. Először is egy utcai dílerhez intézünk keresetlen szavakat, majd csapjuk le a fickót. Ezután irány a közeli, erősen fűillatú épület, amelyben jópáran tartózkodnak éppen. A legtöbbjük nem okozhat problémát, ketten viszont megpróbálják kitenni a szűrünket, ne hagyjuk nekik. Ha megvagyunk, vigyük haza Rydert.

 
RYDER - HOME INVASION
Ryder mániája, hogy minél több és jobb fegyverhez jusson, minél kevesebbért. Mivel lopni a legolcsóbb, ki is tervelte, hogy egy ismert fegyvermániás ezredes lakásából fogjuk a cuccot elcsenni. A fekete színű Boxville-lel menjünk az ezredes házához, tolassunk az ajtó közelébe, majd menjünk be a házba. Fontos, hogy odabent nagyon lassan, csendben mozogjunk, különben felébred az ezredes és farba lő minket. A házban több helyen találunk ládákat, ezek közül legalább hármat kell egyesével kivinnünk a furgonhoz és ott berakodni. A harmadik után még visszamehetünk a többi ládáért is, ha van még időnk. A furgonnal hajtsunk el a térképen jelzett raktárhoz és álljunk be. A küldetés teljesítése után megnyílik a Burglar mellékküldetés.

 
RYDER - CATALYST
Örökké belőtt haverunk éppen további élményfokozót kotyvaszt, amikor Tenpenny és Pulaski lép be a házba, majd közlik, hogy egy vonat menetrenden kívüli megállást tervez, és a szállítmány érdekelhet minket. Ryderrel a helyszínre autózunk és látjuk, hogy valakik megelőztek minket - egy kisebb csapatnyi Vagos bandatag vár ránk. Ezek szerint Tenpennyék másnak is szóltak, de ne vegyük a szívünkre, lőjük le a tagokat. Hamarosan újabb hátráltató elemek érkeznek, ezúttal a Ballas teszi tiszteletét egy rövid, és vélhetőleg a mi sikerünkkel végződő pisztolypárbaj erejéig. Ugorjunk fel a tehervagonra, ami kisvártatva elindul. Ryder az autójával követi a vonatot, a mi feladatunk pedig az, hogy kilenc dobozt átdobjunk neki időben. Ha hosszabban tarod nyomva a lövés gombját, akkor erősebben dobod el a dobozt. Érdemes úgy célozni, hogy a dobozok a kocsi tetejére essenek, ezeket Ryder el tudja kapni. Ha megvannak a dobozok, szálljunk be a kocsiba Ryder mellé és irány a festőműhely, le kell ráznunk a rendőröket. Végül vigyük haza Rydert.

 
RYDER - ROBBING UNCLE SAM
Ryder a tanulmányi előrehaladását akadályozó okok kivesézése után újabb zseniális ötlettel áll elő, ezúttal a Nemzeti Gárda által szigorúan őrzött raktárból csenjük el az értékes felszerelést. Szerinte nem lesz nehéz dolgunk, csak alkalmi zsoldosok vigyáznak a raktárra. A teherautóval hajtsunk a megadott helyre, Ocean Docksba. Az első probléma az, hogy a kapu nem fog kinyílni, ezért be kell másznunk a falon és szétlőni a kapcsolót. Az utunkba kerülő őrt intézzük el. A kapu kinyílik, Ryder bejön a teherautóval, mi pedig rohanjunk a targoncához. A raktár előtt és bent a raktárban is vannak ládák, ezeket kell bepakolnunk az autóba. Közben időről időre újabb katonák érkeznek, ezért időnként segítsük ki Rydert a lövöldözésben. Ha bent vannak a ládák, akkor száguldjunk ki a bázisról. Ennyivel nem ússzuk meg, a katonák két Patriottal követnek minket; a megfelelő pillanatban eléjük dobott ládákkal egyszerűen lerázhatjuk őket. Hajtsunk el Emmet garázsához.

 
SWEET - TAGGING UP TURF
Az OGF széthullása óta a többi banda odáig merészkedett, hogy betették a lábukat a mi területünkre. Ezt Sweet nem tolerálja, úgyhogy beszállunk a kocsiba és jelzett helyre megyünk. Itt megismerjük a graffitifújás módját, a következő két helyen viszont már nekünk kell átfestenünk a jeleket. Ha készen vagyunk, akkor autózzunk át a következő helyszínre, ahol újabb három jelet kapunk célként. Az egyiknél két Ballas-tag lődörög, őket leüthetjük, de sokkal elegánsabb szembefújni őket a festékszóróval. Az utolsó jel eléggé eldugott helyen van, az épület melletti sikátoról tudunk felmászni a tetőre. Végül menjünk haza. Los Santosban összesen száz jel van, az összes átfestéséért $10000-et kapunk.

 
SWEET - DRIVE-THRU
Big Smoke és Ryder kajálni akarnak, a Sweettel folytatott hosszas vita után végül a közeli Cluckin' Bellhez megyünk, ahol Smoke is leadja döbbenetes mennyiségű rendelését. Épphogy elkezdenénk tömni a búránkat, feltűnik egy Ballas autó, majd ránk is lőnek belőle. A táplálékot félredobva azonnal a nyomukba eredünk. A feladat nem nehéz, mindössze követni kell a másik autót, hogy a többiek tudjanak lövöldözni rá. A manőverezést nehezíti Smoke, aki a legvadabb üldözés közben szépen megebédeli a saját és a többiek kajáját is. Ha nem akarunk hosszan autókázni, akkor lökdössük a másik kocsit, szorítsuk le az útról, így hamarabb kigyullad. Ha megoldottuk a becsületbeli ügyet, akkor vigyük haza Sweetet, majd Smoke-ot is.

 
SWEET - DRIVE-BY
Az előző Ballas rajtaütés meglehetősen felbosszantotta Sweetet, ezért elindulunk visszavágni. A város különböző pontjain lődörgő Ballas-tagokat ritkítsuk meg az autóból, csak arra kell figyelnünk, amit Sweet is folyton mond, azaz soha ne álljunk meg, mert akkor kirángatnak a kocsiból. Vigyük el a kocsit a festőhöz, majd menjünk haza.

 
SWEET - SWEET'S GIRL
Sweet házába belépve a nagy üresség fogad, senki nincs otthon. Az utcára kiérve csörög a telefonunk, Sweet az. Éppen a barátnőjénél próbált lazulni, de néhány Vagos keresztülhúzta a számításait, és most segítségre lenne szüksége. Menjünk a stadion közelében lévő társasházakhoz, és a fedezékeket kihasználva pörköljünk oda a vagosoknak. Egyikük a többiektől eltávolodva, a lépcsőfordulóban húzta meg magát, intézzük el őt is. Sweeték tehát megmenekültek, keressünk egy négyajtós járművet és szálljunk be. Ekkor két kocsi kezd el üldözni, rázzuk le őket majd vigyük haza Sweetet és a csajt.

 
SWEET - CESAR VIALPANDO
Sweetnek nem tetszik, hogy Kendl egy kubaival jár, megkér minket, hogy nézzünk utána Kendlnek és a barátjának. Első utunk a jelzett házhoz vezessen, ahol kapunk egy szép nagy kabriót, beépített hidraulikával. Ha van pénzünk, akkor tolassunk be az udvaron lévő műhelybe és nézzünk körül a cuccok között. Irány Unity Station, a lowrider-találkozó. A piros körbe beállva kihívhatunk valakit versenyre, ez alkalommal nyugodtan tegyünk fel nagyobb tétet, elég könnyű lesz nyerni. A verseny lényege, hogy az alul megjelenő irányok szerint mozgassuk a hidraulikát a zene ütemére. Ha jól csináljuk, akkor mi kapunk pontot, ha rontunk, akkor az ellenfél. Miután megnyertük a versenyt, Kendl gratulál nekünk és bemutatja Cesart. Kisebb közjátékot követően dűlőre jutunk Cesarral, majd haza is mehetünk akár.

 
BIG SMOKE - NINES AND AK'S
Állítólag Emmet a környéken a legjobb fegyverszakértő, nekünk meg úgyis szükségünk lenne fegyverre, elmegyünk hát meglátogatni. Szerencsétlen flótás először saját magunk halott testvérének hisz minket, aztán a kezünkbe nyom egy pisztolyt, Smoke pedig akciófilmekből ellesett jelenetek során tanít meg minket lőni. Eljövetelünkkor Emmet megcsillogtatja mattfekete elméjét ("Én nem foglalkozok fegyverekkel." "Tudjátok jól: ha kell valami, Emmethez gyertek!"). Vigyük haza Smoke-ot, majd vegyük fel a telefont. Sweet az, és elzavar minket a helyi turkálóba néhány új ruháért. Valószínűleg még most sincs túl sok pénzünk, úgyhogy vegyünk valami olcsót.

 
BIG SMOKE - OG LOC
Egyik régi ismerősünk éppen most szabadul ki a sittről, Sweettel és Smoke-kal érte kell mennünk. Útközben figyeljünk oda a beszélgetésre, amiből kiderül, mekkora gengszter vált a rapper-karrierről álmodozó Jeffreyből :). A rendőrség előtt vegyük fel Jeff... azaz OG-t, majd vigyük el az Eddie nevű cimborája házához, aki tartozik neki valamivel. Eddie azonban motorn elmenekül előlünk, úgyhogy ugorjunk fel mi is a motorra és menjünk utána. OG lövöldöz ugyan rá, de kevés sikerrel, muszáj tehát a nyomában maradnunk. A szoborpark melletti kosárlabdapályánál utolérjük, ám több vagos siet a segítségére; lőjük le őket és vigyázzunk közben OG-ra is. Ha végeztünk, vigyük el OG-t a jelzett Burger Shothoz, itt fog ugyanis dolgozni a próbaideje alatt higiéniai technikusként.

 
BIG SMOKE - RUNNING DOG
Smoke elég zavaros történettel áll elő a mexikói rokonát illetően, de azért elautózunk vele a megadott helyre. Itt Smoke érdekes keverék nyelven próbál anyagot venni a két vagostól, de azok elküldik melegebb éghajlatra. Smoke bedühödik és az egyiket leüti, a másik azonban elszalad, őt nekünk kell lecsapnunk. Érdemes a kerítéseken átlendülve utána szaladni, úgy hamarabb elérjük, majd üssük le a fickót.

 
BIG SMOKE - WRONG SIDE OF THE TRACKS
Smoke kapott egy fülest, ami szerint egy rivális banda emberei a vagosokkal találkoznak Unity állomáson. Odaérve látjuk is őket, amint a tetőn tárgyalnak, sajnos észrevesznek ők is minket, és a vagosok az éppen induló vonat tetejére ugranak. Pattanjunk fel a közelben lévő Sanchezre és eredjünk a vonat után. A fickók a mozdonyon vannak, lehetőleg haladjunk mellettük hogy Smoke lelőhesse őket, mielőtt a vonat eléri a Las Venturasba vezető vasúti hidat. Ha végképp nem sikerül megcsinálni a küldetést, akkor próbálj meg valahol felugratni a vonat tetejére és a motoron ülve sorozd meg őket. Vidd haza Smoke-ot.

 
BIG SMOKE - JUST BUSINESS
Ez az egyik kedvenc küldetésem. Smoke-nak valami elintéznivalója akad és megkér, hogy kísérjük el. Az irodaházhoz hajtva megkér, hogy legyünk résen, hátha segítségre lesz szüksége; ez az ajtón belépését követően mintegy kt másodperccel be is következik. Odabent egy rakás orosz ontja az ólmot, szedjük le őket szép sorban. Az egyik sarokban találunk páncélmellényt, majd szedjük össze a fegyvereket és az elhullajtott pénzt is. A teraszon újabb csapat vár ránk, fedezékek között bújkálva oldjuk meg a helyzetet, majd szálljunk fel a motorra Smoke mögé. Innentől méginkább felgyorsulnak az események, több motoros egység és egy autószállító kamion kezdi el üldözésünket. Szedjük le először a fegyvereseket, a vezetőket ráérünk később, de ha nagyon ügyesek akarunk lenni, akkor a vezetőt lelőve mindketten leesnek. A kamiont lerázzuk. Egy helyen elállják az utat autókkal, sorozzuk meg őket, az autók felrobbantására nem nagyon van időnk, és úgysem arra megyünk tovább, hanem Smoke behajt a száraz folyómederbe. Újabb ellenfelek érkeznek, motorosok és autósok is, illetve fentről leugrat mellénk az előbb lerázott kamion is. Lőjünk mindenkit, akit csak érünk, a felrobbanó tréleren átugratva forduljunk előre, és a távolban feltűnő csatornát elzáró rácsot lőjük ki, a körülötte állókkal együtt. Néhányan utánunk jöhetnek a csatornában is, adjuk át üdvözletünket a sarkon álló hordókkal. A parkolóban elbúcsúzunk Smoke-tól, és túléltük az eddigi legnehezebb küldetést.

 
OG LOC - LIFE'S A BEACH
Frissen elhelyezkedett barátunk hatalmas partit szeretne rendezni szabadulása okán, csakhogy nincsen semmilyen felszerelése hozzá. A múltkor viszont látott egy megfelelő hangcuccot egy furgonban, ezt kell neki megszereznünk. A tengerpartra érve beszélgessünk a Dj-vel, majd táncoljunk vele. Ha összeszedünk 4000 pontot, akkor beülhetünk a furgonba, majd amilyen gyorsan csak lehet, tűnjünk el onnan a furgonnal együtt. A kocsit vigyük el a garázshoz, az esetleges üldözők nem jelentenek komoly veszélyt.

 
OG LOC - MADD DOGG'S RHYMES
Szegény OG-n kívül mindenki tudja, hogy egy rappernek komoly szövegeket kell írnia és nem két rímet kombinálnia, és amikor megemlítjük ezt neki, rögtön előáll az ötlettel: lopjuk el neki a neves és dúsgazdag rapper, Madd Dogg rímjegyzetét. A rapper villája elég jól őrzött, dugig van őrökkel. Eleinte dolgozzunk a késsel, később a hangtompítós pisztollyal. Az egyik helyiségben megtalálod a szövegkönyvet, viszont előjönnek az őrök is. Innentől nyugodtan intézd el őket, majd vidd el a könyvet OG-nak.

 
OG LOC - MANAGEMENT ISSUES
OG szerint a karrierjét jelentősen akadályozza Madd Dogg menedzsere, akit el kellene hallgattatnunk. Erre egyetlen esélyünk van, mégpedig a díjkiosztó gála. Az egyik reprezentációs célokat szolgáló autót el kell kötnünk, hogy a fickó közelébe kerülhessünk. Az autót könnyen megtaláljuk, néhányszor menjünk bele, és ha kiszáll a sofőr, vegyük el a kocsit, majd javíttassuk meg. Hajtsunk a megadott helyre és álljunk meg a két másik kocsi között, majd kövessük őket a kijárathoz. Ha beszállt a menedzser, akkor tapossunk bele, írány a tengerparti móló. Gyorsítsunk fel, majd a móló vége előtt ugorjunk ki a kocsiból.


OG LOC - HOUSE PARTY
OG megszegte a szabályokat, vissza kell mennie a rács mögé, de előtte még hatalmas bulit akar csapni. Az estét OG felejthető előadásán kívül más is elrontja, a ballasok ugyanis megtámadják a környéket. A házból kirohanva rögtön tüzet nyitnak ránk, az autók mögött keressünk fedezéket és purgáljuk ki őket. A felüljáróról is lőnek, őket is tanítsuk meg a jómodorra, végül a sikátor felől érkezőket se hagyjuk érvényesülni. Menjünk vissza a házba.

 
CESAR VIALPANDO - HIGH STAKES, LOW RIDER
Úgy tűnik, Cesar kedvel minket amiért nem állunk a szerelme útjába, ezt most azzal fejezi ki, hogy meghív minket egy kis illegális utcai versenyre, ahol komoly arcok mennek komoly tétekért. Először kerítsünk egy lowridert - nem árt, ha a múltkor kapott autónkat megtartjuk -, majd guruljunk el Cesar házához, ahol már Kendllel együtt vár ránk. Kövessük őket a verseny rajtjához és álljunk be a helyünkre. A verseny elég kemény, mivel az összes lowrider autó meglehetősen csúszkál, a forgalom sűrű, a pálya meg hosszú. Próbáljunk meg minél kevesebbet ütközni és csúszkálni, akkor lehagyhatjuk az ellenfeleket. Az ellenőrzőpontok jó messziről látszanak, érdemes a kanyarok előtt jó pozíciót felvenni, ezzel sokat nyerhetünk. A verseny végül a Santa Maria Beachen lévő stég végén, az óriáskerék mellett ér véget, tegyük zsebre a pénzt és nyújtóztassuk ki az ujjainkat.

 
C.R.A.S.H. - BURNING DESIRE
Tenpenny őrmester szereti kézben tartani a dolgokat (igaz ez a bűnbandákra és a lekváros fánkokra is), nem meglepő, hogy rövid telefonhívása újabb feladatot jelent nekünk. Keressük meg az említett, remek fánkokat készítő kajáldát a belvárosban, odabent Tenpenny, Pulaski és Hernandez javában teszteli a specialitásokat. Tenpenny arra utasít minket, hogy fűtsünk be néhány Vagosnak, akik valamiért veszélyeztetik a szívének oly kedves status quot. Ehhez bekészített számunkra egy adag Molotov-koktélt is, ezeket vegyük fel, majd menjünk a Los Santos északi részén, a vasút mellett lévő házhoz. Rögtön a ház előtt áll két Vagos, őket tetszés szerint helyezzük tartósan vízszintesbe, esetleg szaladjunk körbe a házon, hátha vannak még páran. A koktélokat dobjuk be az ablakokon, a közben megérkező újabb bandatagoknak lássuk el a baját. Ekkor vesszük észre, hogy egy igencsak szemrevaló hölgyemény bentrekedt az égő házban, mentsük meg. Odabent vegyük fel a poroltót, majd törjünk magunknak utat a lángokon át, fel az emeletre. Miután felértünk, leomlik egy fal, másik úton kell lemennünk. Jussunk ki a házból, mielőtt a lány ereje elfogyna, majd legyünk tanúi egy nyakbaugrásnak és vigyük haza Denise-t Gantonba.
Denise innentől kezdve a barátnőnk lesz, bővebb infókért olvasd el a Barátnők leírását.


Újabb rendrakó utunk ezúttal egy délkeleten lévő ipartelepre vezet, ahol Tenpenny-ék gyanúja szerint az oroszok a Ballas bandával éppen egy zsíros fegyverszállítmányon osztozkodnak. A telep udvarán több munkásnak öltözött fegyveres fogad, még robbanó hordót cipelő targoncával is kedveskednek, udvariasan hárítsuk el a közeledésüket. A raktárépületben van a buli, oda azonban csak az elektromos zárszerkezet szétlövése és a mögötte rejtőzködők likvidálása után tudunk épségben bejutni. A ládák és dobozok között találunk golyóálló mellényt és gyógyszert is, na meg néhány újabb lesipuskást. Fent az irodában lőjük le a Ballas-tagokat és eredjünk a menekülő orosz után, aki az udvaron látott Banshee-vel akar megpattanni. Erősebb fegyverrel lőjük szét (őt vagy az autót), vagy menjünk utána a motorral.

 
SWEET - DOBERMAN
A házibulit megzavaró Ballas-akció annyira felidegesítette Sweetet, hogy most ő akar lecsapni a rivális bandára. A Glen Park környékén lebzselő Ballasokat kell ezúttal megszórnunk, amíg el nem fogynak teljesen, úgyhogy vásároljunk be az Ammu-Nationben lőszerből és fegyverből. A helyszínen keressünk fedezéket vagy guggolva lövöldözzünk, és vegyük fel a mellényt meg a gyógyszert, ha lerongyolódunk. Ha sikeresen túléltük a küldetést, akkor lehetőségünk lesz újabb területeket szerezni a többi bandától. Ehhez az adott területen először harcot kell provokálni - azaz lőjünk le pár bandatagot -, aztán meg kell küzdenünk a három hullámban érkező, egyre táposabb tagokkal. Érdemes a rövidke szünetekben összeszedni az elesettektől a pénzmagot és a fegyvereket, legalább nem kell ilyesmire költenünk. Minden elfoglalt terület bevételt hoz, amit a gantoni házadnál szedhetsz össze; minél több terület van az OGF fennhatósága alatt, annál több lesz a napi bevétel. A bandák gyakran megpróbálják visszaszerezni a területeket, ilyenkor el kell intézni a támadókat, különben elveszítjük a területet.


SWEET - LOS SEPULCROS
Sweetnek tudomására jutott, hogy a Ballas éppen most gyászolja egyik emberét és a szertartásra hivatalos egy régi ellenlábasunk, Kane is. Az utcán vegyünk fel magunk mellé két tagot és a kocsiba ülve menjünk a temető hátsó kerítéséhez a megadott rövidke időn belül. A falon átmászva tegyük el láb alól a bent lévő bandatagokat, majd keressük meg Kane, akit leginkább a piszok erős mellényéről fogunk felismerni: osszuk a fickót fegyverrel, ahogy csak bírjuk, végül a sarokban álló Admirallal vigyük haza Sweetet.


SWEET - REUNITING THE FAMILIES
Bátyánk elérkezettnek látja az időt a régi orange grove-i családok ismételt összefogására, ezért nagyszabású találkozót szervez a családok vezetőinek a Jefferson Motelben. Megérkezésünk után hamar elszabadul a pokol, a rendőrség különleges alakulata nem kedveli különösebben az ilyesfajta találkozókat, úgyhogy egy csapatszállítóval és egy helikopterrel próbálnak rendet tenni. A kommandósokat lőjük le fedezék mögül, majd szedjük le a helikoptert is az égről. Sweet még bent van a motelben, keressük meg. A folyosókon rengeteg kommandós rejtőzik és a szobák ajtajából is előszeretettel vetődnek elénk. Ha megvan Sweet, kövessük a tetőre, intézzük el az újabb helikoptert és a lépcsőn leszaladva ugorjunk be az érkező autóba Ryder és Big Smoke mellé. A rendőrök elég kitartóak, több autóval és motorral is üldöznek, esetleg fel is kapaszkodnak a kocsira; szórjuk meg őket alaposan. A nagy menekülés közben zsákutcába futottunk, nézzük hát végig a nem kevésbé izgalmas átvezető mozit, amelyben Sweet autója belecsapódik egy tartálykocsiba és felrobban, majd örüljünk, hogy időben kiszálltunk a kocsiból.


SWEET - THE GREEN SABRE
Sweet a végső leszámolás részleteit egyezteti a bandával, sőt, el is indulnak a harc helyszínére, ahová mi is utánuk mennénk, ha Cesar nem hívna fel telefonon és nem beszélne lyukat a hasunkba a baromi fontos mondanivalójával. Elég meggyőző volt, amit mondott, úgyhogy menjünk a vasútállomás közelében parkoló Bravurához és szálljunk be. Cesar elmondja, mi volt olyan életbevágó: a szemközti raktárból előbb néhány Ballas, majd Ryder és Big Smoke lép ki az utcára, őket pedig Tenpenny és Pulaski követi, na meg egyzöld színű Sabre, amellyel a mamát elgázolták. Nyilvánvaló, hogy Ryderék elárulták a családunkat, a bandánkat, és az is, hogy Sweet a bandával éppen egy csapdába sétál bele. Hiába hívjuk, nem elérhető, a lehető leggyorsabban rohanjunk a mulhollandi kereszteződés alatti parkolóba, ahol már javában áll a bál, a talpalávalót pedig Ballasok szolgáltatják, akik körülvették Sweetéket. Keressünk fedezéket és kezdjük meg az ellenállást, közben vigyázzunk Sweetre. Újabb Ballasok jönnek, üdvözöljük őket és próbáljunk meg kitartani, amíg a rendőrök megérkeznek. Sweet megsebesült, de ne adjuk fel a harcot. A rendőrök érkezése után elsötétül a kép, mi pedig búcsút intünk Los Santosnak egy időre.

 
DÉLNYUGATI VIDÉK


C.R.A.S.H. - BADLANDS
A fejünkről lekerülő zsáknak köszönhetően újra látunk valamit, ez mégsem okoz túl nagy örömet: ismét Tenpenny és Pulaski markában vagyunk. A harc helyszínétől jó messze, a Chiliad-hegy lábánál fekvő kisváros, Angel Pine mellett vagyunk. Mr. Korrupt ismét kiselőadást tart a foglalkozása bonyolultságáról, majd sajnálkozva adja tudtunkra, hogy egyik kollégája ellene fog tanúskodni a bíróságon, ezért most egy búvóhelyen őrzik a fickót a szövetségiek. Természetesen ránk hárul a feladat, hogy az illetőt hosszabb távon elnémítsuk. Tenpenny bizonyítékot is akar, ezért kapunk egy fényképezőgépet, majd utunkra enged. Első dolgunk legyen a helyi Ammu-Nation felkeresése, mert az összes fegyverünket elkobozták. A városka szélén lévő lakókocsi-parkban pihenhetünk egy kicsit, majd miután beszéltünk Cesarral telefonon (elmondja, hogy egy rokona a környéken él és biztosan segít), induljunk el a búvóhely felé. Érdemes a lakókocsinál álló Sanchezzel menni, a hegyre felvezető út elég meredek néhol. A búvóhely körül három szövetségi ügynök figyel, őket távolabbról szedjük le, majd eredjünk az autóval menekülni próbáló tanú nyomába. Tenpenny elfelejtette közölni, hogy a fikó korábban ralipilóta volt, mert elég keményen hajt lefelé a hegyről. Maradjunk a nyomában és intézzük el, amint lehetőség adódik erre, majd a hullát fotózzuk le és a gépet vigyük vissza.


CATALINA - FIRST DATE
A térképen megjelent C betűhöz hajtva és a csehóba betérve többeknek ismerős arc tűnik fel: a GTA III-ban megismert Catalina éppen az udvariasságról tart előadást a lelkes hallgatóságnak. Miután egymaga elrendezte a kialakult félreértést, közli velünk, hogy nyápicnak nézünk ki, de talán közös erővel megtömhetjük a zsebeinket. Valamelyik járműre szállva várd meg, amíg beszáll Catalina is, majd indulj el lassan. Útközben elmagyarázza, hogy összesen négy rablást tervelt ki, ezek megjelennek a térképen dollárjellel jelölve. A rablások tetszőleges sorrendben teljesíthetőek, új küldetés előtt Catalina elsorolja a még hátralévő célpontokat.


CATALINA - TANKER COMMANDER
A kocsmához ez van a legközelebb, a terv szerint jól ráijesztünk a benzinkutasra és elhúzunk a bevétellel. Csakhogy a kutas nem igazán akar megijedni a golyóálló ablak mögött, így kénytelenek leszünk ellopni a tartálykocsit. Hogy egyszerű legyen a dolgunk, a félpótkocsi nincsen ráakasztva a vontatóra. A művelet nem nehéz, tolassunk a vontatóval a pótkocsi elé, akasszuk fel és irány a megjelölt pont. A kútkezelőnek nem tetszik a kis akciónk, ezért társával autóba szállva követnek minket, és tekintvea a tartálykocsi és az ő autójuk közötti különbségeket, elég hamar utol is érnek vele. Ha elég közel vannak tüzet nyitnak a szállítmányunkra és lökdösnek is. Meg lehet próbálni leszorítani őket az útról valami szakadékba, de sokkal jobban járunk, ha megpróbálunk eljutni a célig, vigyázva, nehogy elveszítsük vagy leamortizáljuk a pótkocsit. Ha odaértünk az RS Haul udvarára, nézzük meg, ahogy a két szerencsétlen belecsapódik egy másik benzinkútba, majd Catalina megegyezik a főnökkel. Innentől kezdve ezen a helyen szállítási munkát vállalhatunk a piros körbe állva, amelyek során különböző árukat kell időre vagy óvatosan elvinnünk valahová, és egészen jól fizet. Kapunk egy telefonhívást is egy magát The Truth-nak nevező egyéntől, aki sürgősen találkozni akar velünk egy angel pine-i motelben. Mindenképpen menjünk oda, ezúttal kötelező.


THE TRUTH - BODY HARVEST
A motelszobában kiderül, kicsoda valójában The Truth (hazudtam, valójában ez sosem fog kiderülni :) és az is, hogy mivel foglalkozik: jó hippihez méltóan vadkendert termeszt, és Tenpenny fátyolos tekintete szerint egészen kiváló az anyag. Az öregnek csak az a problémája, hogy aratógép nélkül nem tudja összeszedni a termést, a feladatunk tehát az lesz, hogy "vegyünk kölcsön" egy kombájnt a szomszédos farmról. Ha megérkezünk a farmra, nem látunk mást, mint békés parasztokat, de ne higgyünk a szemünknek, a hátunk mögött mind a kapát élesíti, kivéve azt a hármat, aki éppen betáraz a sörétesbe. Csórjuk el a kombájnt, amint rájönnek, hogy mi a látogatásunk célja, azonnal ránktámadnak, jó lehetőséget biztosítva a kombájnnal kapcsolatos biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásakor bekövetkező sajnálatos üzemi balesetek bemutatására. A kombájn nem túl gyors és meglehetősen instabil is, szóval csak óvatosan közlekedjünk vele. Szerencsére Truth farmja közel van, álljunk be a fészerbe és veregessük vállon magunkat. Truth megköszöni a fáradalmunkat és elmegy csomagolni. Újabb telefon, Cesar szól, hogy gáz van Los Santosban, a bandája széthullott, Kendl és ő életveszélyben vannak, mire találkozót beszélünk meg velük Angel Pine-ban, ott, ahol Tenpenny-ék kitettek minket.

 
CATALINA - FIRST BASE
Újdonsült ismerősünk neheztel CJ-re, amiért alig foglalkozott vele a utóbbi pár órában... Sebaj, a munka és a zöldhasúak feledtetik az efféle kellemetlenségeket. A három megmaradt célpont ismertetése után induljunk el valamelyik felé, én a Blueberryben található Liquor Store felé vettem az irányt. A helyszínre érkezve négy quados jóembert veszünk észre, akik ugyanazzal a gondolattal ébredtek ma, mint mi: kirámolják az üzletet. Catalina bébi nem törődik ebbe bele, egyiküket lelövi a quadról, úgyhogy a megüresedett járgányra pattanva a többiek után eredhetünk. Elég ügyesek a srácok, főként mellékutakon menekülnek. Hagyjuk Catalinát lövöldözni kedvére - nem mintha le lehetne beszélni erről egyáltalán -, szépen sorban elkapja a fickókat, ilyenkor szedjük fel az elhagyott cuccokat. Ha nem sikerül valamelyiküket elintézni, akkor kövessük Los Santos dombos kerületéig, ahol leszáll a quadról és néhány társával támad ránk. Intézzük el őket, majd vigyük vissza a hölgyet a búvóhelyére.


CATALINA - GONE COURTING
Cesar unokatestvéreismét bizonyítja, hogy ő hordja a nadrágot, ennek ezúttal is CJ látja először kárát, majd mmiután közösen kiporolták az ágyneműt, valami újabb pénzszerzési lehetőség felől kezdenek gondolkodni. Még megvan a fogadóiroda és a bank, én a fogadóirodát választottam először. Catalina erélyes fellépése ellenére valaki benyomja a riasztót, úgyhogy muszáj lesz durvább eszközöket használni. Az odakint megkapott robbanó csomagok segítségével robbatsuk fel a kis helyiség ajtaját, aztán a széfet is. Odakint már áll a bál, úgyhogy keressünk néhány csillagot vagy egy festőműhelyt, végül térjünk vissza a kunyhóhoz.


CATALINA - MADE IN HEAVEN
Ha már ott vagyunk, vágjunk bele az utolsó küldetésbe is. Már csak a Palomino Creekben lévő bank van hátra, ahol nekünk az a feladatunk, hogy ne hagyjuk trükközni a túszokat, amíg Catalina pakol. A túszok keze folyamatosan süllyed, ilyenkor fogjuk rájuk a fegyvert. Előbb-utóbb mindenképpen elrontjuk, ezért fegyverünkkel rongáljuk meg a három automatát és menjünk ki a hátsó ajtón át. A sikátorban komoly tűzharc veszi kezdetét, a hatóság emberei a tetőkről, dobozok és hordók mögül is tüzel ránk, majd amikor majdnem kérünk az épületek közül, két motoros is érkezik. Vegyük el a motorokat, majd kövessük Catalinát, amíg el nem esik. Várjuk meg, míg felszáll mögénk, aztán amilyen gyorsan csak tudunk menni, meneküljünk. A rendőrmotort nem festik le a Pay 'n Spray-ben, tehát vagy keressünk csillagokat, vagy induljunk rögtön a rejtekhely irányába, végezetül mondjunk búcsút ennek a kedves nőszemélynek. Illetve még ne.


CESAR VIALPANDO - WU ZI MU
Cesar telefonhívása szerint itt minden a benzintől bűzlik, ehhez képest egy elhagyatott helyre érkezünk. Megérkezik Cesar is, majd új szereplő tűnik fel a színen. Ő Wu Zi Mu, a barátainak csak Woozie, és ő ennek a nemes küzdelemnek a kiagyalója. A dolgunk mindössze annyi, hogy megnyerjük a földutakon zajló versenyt. A legnagyobb kihívást maga a kijelölt pálya jelenti, mert az ellenfelek csak félgázzal tolják, de így is lesz néhány izzadós pillanatunk. Tipp: a Blueberry Acres részen nem hajts át az épületeken - bármennyire is jónak tűnik -, hanem kerüld ki őket.

 
CATALINA - FAREVELL, MY LOVE...
Hmm... Vajon honnan tűnik ismerősnek ez a fekete bőrdzsekis, olajzöld nadrágos, feltűnően csendes figura? Tök mindegy, Catalina már vele kavar, de arra még futja az erejéből, hogy vérig sértsen minket és kihívjon egy versenyre. Ezúttal ugyanazon a pályán megyünk, mint az előbb, csak visszafelé. Győzelmünkért pénz helyett újabb sértéseket és egy garázst kapunk San Fierróban.